PÁLYAORIENTÁCIÓ 3.

  1. október 19-én 14 órakor volt a harmadik pályaorientációs előadás a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskolában.

A délutáni foglalkozás azzal kezdődött, hogy az előadó – Kiss László – elmesélte a gyerekeknek az életútját. Megtudhattuk, hogy nagyon szegény sorból származik, intézetben nevelkedett, és sok-sok állomás után, több képzettséget, diplomát is megszerezve sikeres életpályát tudhat maga mögött. Az élvezetesen előadott történetben a hangsúlyt a kitartásra, a tanulásra, a küzdelemre helyezte. Szavaival élve: “Mindenki zsebében hordja a marsall botot, tőle függ, mi lesz belőle”.

Majd megkérte a jelenlévőket, mindenki mondjon magáról egy jó tulajdonságot. Elhangzott például, hogy barátságos vagyok, segítőkész vagyok, nyitott vagyok a változásokra, akaratos vagyok. Ezen tulajdonságokat egyenként elemezték is, miben nyilvánul meg, miért jó, és mire kell vigyázni. Kiss László összefoglalásként azt mondta, nagyon fontos az önismeret, mindig fel kell tenni a kérdést, ki vagyok én?

Az előadó ezután örömét fejezte ki, hogy művészetet tanuló gyerekek között van, mert szerinte minden ember érzékeny és  fogékony a művészetre, mert mindenkiben meg van az alkotás készsége, csak nem tud róla, vagy nem használja ki.

Majd a gyerekek elmondták, hogy a hangszertanulás mellett mi mindennel foglalkoznak még.

Ezek után – szintén egyenként – megkérdezte őket, milyen pályát, szakmát szeretnének választani. Változatos képet festettek a tanulók, de mindenkinek elsődleges célja volt tovább tanulni, diplomát szerezni.

Befejezésül arra biztatott mindenkit, valósítsa meg az álmát. “Ha meg van a cél, az akarat és ez önismerettel párosul, minden sikerülhet”.

 

Király Márk: “Soha nem kérdezték meg tőlem, milyen jó tulajdonságaim vannak, nem is tudtam hirtelen válaszolni rá. Jó volt ez a beszélgetés arra, hogy elgondolkodjunk olyan dolgokon, amire nem is szoktunk gondolni.”

 

Havriló Eszter: ” Érdekes volt, bár szerintem a bácsi kicsit sokat mesélt magáról meg a fiáról. Ehelyett szívesebben hallgattam volna az osztálytársaim véleményét, mert az hozzám közelebb áll. Azt jó volt hallani, hogy kitartással bármit el tudunk érni.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA