KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK – RADVÁNYI BALÁZS

2015. október 8-án 15 órakor a Kossuth-díjas Kaláka együttes tagja, Radványi Balázs tartott előadást a Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskolában. Zsúfolásig megtelt az iskola hangversenyterme, hiszen sok gyerek és szülő előtt a Kaláka együttes neve ismert volt.

Radványi Balázs megzenésített verseket, mondókákat adott elő, különböző hangszerkísérettel.  Az előadás interaktív volt, szinte minden számba bevonta a közönséget.

A klasszikus költők közül többek között József Attila, Móra Ferenc, Weöres Sándor, míg a kortárs alkotók közül Varró Dániel, Lackfi János, Tóth Krisztina versei hangzottak el.

A gyerekek az ismert verseket lelkesen énekelték az előadó művésszel együtt, az ismeretleneket pedig gyorsan megtanulták.

Tanultak mondókákat, hallottak, láttak számukra ismeretlen hangszereket.  Volt jutalom is, egy CD-t lehetett nyerni annak, aki 3 költő nevét meg tudta jegyezni. Erre rengetegen jelentkeztek, bizonyítván, hogy végig figyeltek.

Radványi Balázs fantasztikus érzékkel gazdálkodott a gyermekek figyelmével, az első perctől az utolsóig lekötötte őket.

A gyerekektől csak a szülők és a tanárok élvezték jobban az előadást, megpróbálva ellesni azokat a fogásokat, hogyan lehet az igazán értékes kultúrát, igényesen, élvezhetően közvetíteni.

Szabó Száva (növendék): „Nagyon jó volt ez az előadás, nekem eddig ez tetszett legjobban. Ismertem sok mindent abból, amit a bácsi énekelt. Mókás volt a kínai mese, és érdekesek voltak a hangszerek is. Nekem különösen emlékezetes marad, mert én nyertem el a CD-t! „

Lipp Mariann (szülő): „Szívet melengető volt látni, ahogy a gyerekek csillogó szemmel figyeltek, lelkesen énekeltek, mondták a mondókákat. Én magam is sokat ismertem közülük, a gyermekeimnek is mesélem őket. Követendő példának tartom, hogy lehet értékes kultúrát közvetíteni élvezhető, lebilincselő előadásban. Jó lenne, ha lenne mód arra, hogy rendszeresen meghívhatná az iskola Radványi Balázst. „

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA