ERDEI TÁBOR

2015. június 15-19 között tartottuk a Művészeti Iskola erdei-művészeti táborát, amelyen 58 gyermek vett részt 7 pedagógus irányításával. A tábor elsődleges célja a zenei foglalkozások mellett a társművészetekbe történő betekintés, környezetünk növény és élővilágának megismerése és a környezettudatos szemléletre való nevelés volt. A tábor alatt napi háromszori étkezés biztosítva volt.

A tábor programja a következők szerint alakult:

  1. nap: A résztvevők bemutatkoztak egymásnak, majd a tábor vezetője ismertette a hétre vonatkozó szabályokat illetve programokat. A délelőtti csoportos zenei foglalkozásokat a szaktanárok tartották, az ezeken a foglalkozások éppen nem résztvevő többi gyerekkel a pedagógusasszisztens foglalkozott. Ezek a művészeti foglalkozások minden nap meghatározott időben, rendszeresen történtek. Az iskola gyönyörű ősfás udvarán felállított ping-pong asztal, tollaslabda készletek, ugráló kötelek, labdák, csocsóasztal biztosították a sportolási lehetőséget a zenei foglalkozások között. Délután művészeti vetélkedőt tartottunk több témakörben. (képzőművészet, zeneművészet, színház és dráma, valamint Földünk és környezetünk) A napot ping-pong versennyel zártuk.
  2. nap: Délelőtt a zenei foglalkozások mellett az érdeklődők rajzolhattak, festhettek, hajtogathattak. Rajzversenyt hirdettünk „Víz és zene” illetve „Környezetünk és a zene” témakörben. Ebéd után hajóval mentünk át Badacsonyba, ahol nagyot túráztunk. Megnéztük a bazaltorgonákat,  különböző kőzeteket, a hegy növényvilágát, ittunk a Kisfaludy-forrásból. A Rózsakő étteremben elfogyasztott palacsinta és bodzaszörp után egy helyi szőlősgazda dzsipezni vitte a gyerekeket, megmutatta nekik a badacsonyi táj szépségei mellett a szőlőültetvényeket, megismertette a gyerekekkel a szőlőművelés, borkészítés folyamatát.
  3. nap: Reggel panorámavonattal a szomszédos gyógyfürdőbe, Csiszta-pusztára kirándultunk. A csiszta-pusztai víz mellett beszéltünk hazánk egyik kiemelkedő természeti kincséről, a gyógyvizekről is. A délelőtt fürdéssel, a strand pázsitján focizással, labdázással telt. A visszaúton bepillantást nyerhettünk a berek élővilágába. Délután a kamarazene próbák, kézműves foglalkozások mellett bábelőadást szerveztünk, melynek előadói, sőt a mese kitalálói is maguk a gyerekek voltak. A bábukat otthonról hoztuk, a paravánt együtt készítettük.
  4. nap: Délelőtt a kamarazenei foglalkozások után csocsó bajnokságot rendeztünk. A 16 induló csapat első helyezettje lány páros lett. A kisebbek origami hajtogatást tanultak, a rengeteg virág mellett hangszereket is sikerült készíteni. Ebéd után közös fagyizás következett, majd vonattal Zamárdiba utaztunk a Kalandparkba. A gyerekek többsége a felnőtt és a junior pályát használhatta.  Ez a program mindenki számára nagy kihívást jelentett, hiszen a pályák nehezek, erőnlét, bátorság, kitartás nélkül nem lehet végig menni rajtuk. Voltak, akik fel akarták adni, még sírás is előfordult, de sok biztatással végül mindenki győztesnek érezhette magát, büszkék is voltak magukra a gyerekek. Késő este érkeztünk a fonyódi vasútállomásra.
  5. nap: Az előző napi késői érkezés miatt álmosan indult a nap, de az összpróba felébresztette a társaságot. 58 gyerek részvételével közös számmal készültünk a délutáni hangversenyre, amely a tábor „indulója”is lett, szövegét mi írtuk. Jutott még idő közös játékra (aktivity, barchovba, ping-pong verseny, labdajátékok), de a nap eseménye a táborzáró koncert volt. A hangversenyterembe alig fértek el a szülők, akik nagy élvezettel és meghatottsággal hallgatták végig az egyórás programot, lelkes tapssal jutalmazva a műsorszámokat. Minden résztvevő fellépett, a közösen előadott záró szám pedig hatalmas sikert aratott. Búcsúzóul mindenkit megajándékoztunk egy nagy szelet süteménnyel.

Szántó Zsófia: Fantasztikusan jó volt ez a tábor! Nagy kár, hogy vége van, jövőre legalább 2 hét legyen. Nem is tudok választani, melyik nap volt a legjobb, a Kalandpark izgalmas volt, a fürdés jó, a próbákat is nagyon élveztem!

Paczolai Bence: Nekem a badacsonyi kirándulás és a dzsipezés tetszett, no meg a csocsózás. De a gitárzenekari próbák is nagyon jók voltak, meg a vetélkedőn a színházas feladat.  

Németh Dóri: Én rengeteget rajzoltam, megtanultam origamizni is és báboztam is. A túrán nagyon elfáradtam, de megérte olyan magasra menni, mert még nem láttam ilyen messziről Fonyódot.

Dr. Schmidt Andrea (szülő): Köszönet az egész hétért! Ennyi érdekes programot, ennyi élményt öt nap alatt nagy munka lehetett megszervezni. Minden nap úgy jött haza a gyermekem, hogy ez volt a legjobb nap. Az, hogy nem történt semmilyen baleset, sérülés kész csoda. A záró hangverseny nemcsak szép volt, hanem megható is, könnyes szemmel hallgattam ennyi szép produkciót. Főleg az utolsó szám volt szívmelengető, ahol közel 60 gyerek együtt muzsikált, énekelt!